Ingyen Póker Tippek, Pozíció és Póker Trükkök
Pókersuli oldalain keresztül minden eszközt megtalálsz a pozíció és póker trükkök helyesen való alkalmazásához, de a tananyagban hasznos és ingyen póker tippek is szerepelnek.
Kezdjük is el az elején. A Chocolate póker szoftver letöltése, és a regisztrációd után már be is ülhetsz az asztalokhoz játszani. Az asztaloknál található ülőhelyeket pozíciókra, a pozíciókat pedig négy csoportra tagoljuk. Az első a két vak pozíció (kisvak, nagyvak) akik speciális helyzetben vannak, mert flop előtt utoljára cselekszenek, flop után viszont először, ráadásul kötelezően tesznek pénzt a potba, így helyzetük nem ta legjobb. A további pozíciók száma attól függ, hogy mennyien ülnek az asztalnál. Most nézzük meg azt a két esetet, amivel a leggyakrabban találkozhattok! A tízfős asztaloknál a vakok után következő három pozíciót hívjuk korai pozíciónak, az az utáni hármat középső pozíciónak, és az utolsó kettőt hátsó pozíciónak. A hatfős asztaloknál a vakok utáni egy pozíció a korai, majd a következő a középső és végül a két hátsó.
Pozíció és Trükkök a Póker Játék Során
Minden licitkör úgy kezdődik, hogy ráemelünk a vakokra, legtöbbször azonban ellenállásba ütközünk, így alakulnak a potok. Ha egy játékban minden körben kétszer elvihetnénk ellenállás nélkül a vakokat, akkor az kielégítő eredmény lenne, hiszen tőlünk elveszik egyszer őket, és marad körönként másfél nagyvak profitunk, ami több mint kielégítő. De nem lesz így. Az elmélet azonban jó megközelítés, hiszen ha nem lennének vakok, akkor mindenki csak ász párral játszana, és értelmetlenné válna a játék. Ahhoz, hogy licit alakuljon ki, tehát szükség van a vakokra és az azokra irányuló emelésekre, ezért is fontos a legjobb póker ismeretek elsajátítása után számunkra a pozíció, és trükkök a póker játék során.
Különbséget kell tennünk 6- és 10-fős játék közt a stratégiánkat illetően, hiszen egy hatfős játékban gyakrabban vagyunk vakok, ami aktívabb játékot követel meg, vagyis lazábban kell megválasztani az emelőlapjainkat, mint egy tízfős játékban.
Póker Trükkök a Vakok Elnyerésére
Számunkra az igazán érdekesek a hátsó pozíciók, ahol a profitunk jelentős részét fogjuk termelni, és ez az egyik leghasznosabb ingyen póker lecke nektek. Vakokon a veszteség minimalizálása a cél, ami néha még a korai pozíciókra is igaz és ezt, valamint a profitot mind hátsó pozícióban kell kitermelni. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a hátsó pozíciókban sokkal aktívabban kell játszanunk, mint a vakokon és korai pozícióban, és aktívabban mint a középsőkben. Olvass tovább és tudd meg hogyan használhatóak a póker trükkök a vakok elnyerésére. A a hátsó pozícióban ülő játékos olyan információkkal rendelkezik, amivel az előtte ülő nem. Látja, hányan léptek játékba előtte limpeléssel vagy emeléssel. Ez alapján dönthet dobás, emelés vagy tartás mellett. Egy korai pozíciós emelés után nem tudjuk, mi fog történni mögöttünk, így eleve számos indulólap veszteségessé válik. Ha nem történt a hátsó pozíció előtt akció, az is információt jelent, hiszen ez zöld utat ad arra, hogy gyengébb lapokkal is megpróbáljuk ellopni a vakokat. Ha sok a kíváncsiskodó limpelő (akik csak megadják a nagyvakot), akkor gyakran extra haszonnal lophatjuk el a kasszákat.
Póker tippek a Flop Utáni Játékhoz
A pozíció hiánya azonban flop után válik igazán kellemetlenné, a pozícióban ülőnek kellemessé, az alábbiakban összefoglalt póker tippek a flop póker játékod optimalitásában nyújtanak segítséget. Ha flop után hátsó pozícióban ülünk, láthatjuk az összes előttünk történő akciót. Ez olyan előnyt jelent az információk megszerzése terén, ami áthidalhatatlan. Ha egy játékos flop után licitál, pozícióban hatékonyan dönthetünk a felől, hogy ráemeljünk blöffből, semi-blöffből, esetleg tartsunk a jó nyerési esély miatt vagy szimplán dobjunk. Ha az ellenfél passzol előttünk, akkor eldönthetjük, hogy nyitunk a kassza azonnali megnyerése érdekében (ez gyakori, ez tesz sokkal több lapot nyereségessé pozícióban) vagy passzolunk a kis kassza, vagy a check/raise elkerülése érdekében. Pozíció nélkül gyakran kell dobnunk jobb lapot, pontosan a pozíció jó megjátszhatósága miatt, illetve fogalmazzunk úgy, a pozíció nélküli rossz megjátszhatóság miatt.
Ingyenes Póker Letöltés 110 % Első Befizetési BónuszKövetkeztetés és Ingyen Tippek Egy Póker Játékos Szemével
Következtetés és ingyen tippek egy póker játékos szemével a következő egyszerű példán keresztül: AQ lapunk van vak pozícióban, volt egy emelés az osztóról, a flop K83, esetleg JT6 vagy bármi, ami nem segít rajtunk (ez a gyakoribb). Ebben az esetben túl gyakran kényszerülünk dobásra egy olyan nyitás ellen, amit az ellenfél gyakran betesz flopon. Mivel gyakori az emelése osztóról flop előtt, vélhetőleg a jobb lapot fogjuk eldobni, de az információ hiánya miatt nem nagyon tehetünk mást, ha csak nem fordítjuk blöffbe a lapunkat. Ennél jobb megoldás lehet a preflop póker játék során az emelés, de erről majd később szólunk.
Persze elő fog fordulni, hogy bizonyos gyenge ellenfelek nem veszik figyelembe a pozíciót és kiszámíthatóan játszanak (csak jó lapokkal emelnek), ez esetben egyre több lap válik nyereségessé pozíció nélkül is, hiszen nincs meg a kiemelés fenyegetettsége.
Még van egy nagyon fontos aspektus, ami a pozíciót illeti, mégpedig a létrehozott nyerő lapok jövedelmezősége. Ez annyit jelent, hogy két teljesen hasonló nyerő szituációban (lapok, asztal) a pozíciós lejátszás sokkal több hasznot fog hozni, hiszen mi építjük a potot, mi irányítunk, láthatjuk, mi történik előttünk. Reálisan nézve, ha találunk egy lapot, ami ki fog fizetni, azt pozícióban hamarabb megtaláljuk, esetleg engedjük fejlődni addig, míg biztosan ki is fizet. Pozíció nélkül rá leszünk kényszerülve olyan eszközökre, mint a check/raise, amire, ha nem kapunk nyitást, az egy utca kimaradt licit miatt komoly veszteségek érik a lapot, mikor azt szeretnénk, hogy minden pénzünk bekerüljön a potba, vagyis kisebb haszonnal zárjuk a leosztást. Ez a bevételkiesés gyakorlatilag számos indulólapot mínuszba lök, így újabb indokot találtunk arra, miért kell korai pozícióból feszesebben játszani, hátsó pozícióban pedig lazábban.
Tenisz hasonlattal élve: a pozíció az adogató játékunk, és mivel ellenfeleink erre kevésbé figyelnek (értsd úgy, játszani fognak minden pozícióban ugyanazzal a laptartománnyal), ez olyan lépéselőnybe hoz minket, amit rosszul játszó ellenfelünk nem tud áthidalni.
Póker Tippek
- Pozíció nélkül ne, vagy csak keveset blöffölj!
- Pozícióban légy pofátlan!
- A vakok akkor érdekeljenek legkevésbé, mikor te vagy az egyik!
Most egy kis ízelítőt kaptál az ingyen póker tippek tárházából, és tudod hogy mi a pozíció és póker trükkök szerepe a pókerben. Töltsd le a szoftverünket, a póker letöltés ingyenes, csatlakozz hozzánk és tedd próbára magad, szerezd meg a 110 % -os első befizetési bónuszod, és a jegyedet az $500 -os Freeroll versenyünkre.
Sok sikert az asztaloknál!
Chocolate Poker Csapat
Töltsd le a Chocolate Poker software-t és szerezd meg a $660-t bonus.
