Preflop Póker Játék, Póker Stratégia Flop Előtt
A pókerben a preflop póker játék alapvető hatással van az egész leosztás kimenetelére, tehát eszköztárunk fontos eleme a póker stratégia flop előtt. A kötelezően elhelyezett vaktétre való emeléssel indul a játék, ezért a vakok szerepe, a póker stratégia igen fontos eleme. A vakok léte jelenti a lehetőséget arra, hogy megérje emelni nagyon erős lapok nélkül is. A körbe járó vaktét másik játékgeneráló hatása, hogy az elvesztett vaktétek miatt nem lehet kivárni a végtelenségig a lapokra, hiszen előbb utóbb elfogynának a zsetonjaink. Logikus következtetés tehát, hogy minél több vakot kell ellopni, és minél kevesebbet kell elveszíteni ahhoz, hogy a mérleg nyereséges oldalán találjuk magunkat.
Preflop Játék a Vakok Megszerzéséhez
A helyes preflop játék a vakok megszerzéséhez leginkább a póker versenyek játékához elengedhetetlen, mivel itt a mértékük állandóan nő, viszont a készpénzes játékokban állandó összegű tétekkel folyik a játék. A vaklopást elsősorban hátsó pozícióban emeléssel abszolváljuk, gyakorlatilag a lehető legtöbb lappal, függően attól, milyen az ellenállás a vakok részéről. Ha sokat tartanak, annak örülünk, mert szeretünk emelt potban pozícióban játszani. Ezekben az esetekben kerüljük a szélsőségesen rossz induló lapokat, de a táblázatban szereplő laphalmaz mindenképp alkalmas az emelésre. Ha a vakok nagyon sokat dobnak, akkor akár a táblázatban szereplő lapok másfélszeresével is emelhetünk (a legjobb másfélszeres, a 83o továbbra is használhatatlan marad). A gond akkor lehet, ha valamelyik vak sokat emel vissza. Ebben az esetben kicsit feszesebben emeljünk, de azokat a kezeket játsszuk meg agresszívan, és alkalmanként a legjobb lapjainkkal pedig emeljünk rájuk újra.
Emelési Stratégia Flop Előtt
A preflop emelésnek alapvetően két célja van, az egyik, hogy erős lapjainkkal növeljük a várható nyereséget. Emelt kassza esetén minden utcán többet tudunk licitálni mint egy limpelt potban, így amikor igazán szeretnénk pénzért játszani, jó eséllyel még a river játék előtt be tudjuk tetetni ellenfelünkkel a beülőjét. A másik, szintén nagyon fontos emelési stratégia flop előtt az, hogy szűkítsük ellenfeleink számát. Minden lap kisebb nyerési eséllyel bír többszereplős partiban, mint egy ellenfél ellen, amit nem szeretnénk, ha már pénzt teszünk a potba. A rossz lapok kiűzése a partiból már flop előtt kulcskérdés. Ha nem emelünk, azzal nem védjük meg kellőképpen a vélhetőleg legjobb lapot. Sokkal nagyobb az esélye annak is, hogy valaki a több résztvevő közül létrehoz a miénknél jobb lapot, hiszen nem került neki sokba megnézni a flopot. Ideális esetben egy emelés után ketten maradtok, és preflop emelőként pozícióban irányíthatod a leosztást. Ahhoz, hogy így történjen, ki kell tapasztalnod ellenfeleid fájdalomküszöbét, mert mikrotéten hajlamosak emelés után is sokan partiban maradni. Sarkítva, mindig akkor kell a legtöbb pénzt berakni a potba, amikor jobb vagy; ha valaki soha nem dob emelésre lapot, akkor a legjobb, amit tehetsz egy AK-lyal, hogy preflop beteszel mindent. Kapásból allin menni persze nem jó játék, hacsak nem lesz egy biztos megadód azzal, ami épp a kezében van. Ezt a szélsőséget azért írtam le példának, mert el kell találni azt a pontot a preflop emeléssel, ami a legmagasabb arra, hogy valaki tartson gyengébb lappal (ha ez a pont az allin, akkor allin, de többnyire a nagyvak 3-6 szorosa lesz). Ezzel máris maximalizáltad a nyereséget flop előtt (a flop után már új játék kezdődik). Ha kikísérletezted, hány nagyvak ez a fájdalomküszöb az asztalon, akkor ez lehet a standard emelés mértéke. Fontos még, hogy ha az emelésed előtt volt egy vagy több limpelő, akkor limpelőnként plusz egy nagyvakkal többet emelj.
Visszaemelési Játék Preflop
A 3bet eleinte nem lesz a preflop játékodhoz tartozó koncepciód alapvető része, de vannak lapok, amelyeket meg kell védened emelés utáni újra emeléssel. A visszaemelési játék preflop táblázatokból kiderül, milyen helyzetben lesz erre szükség és melyek ezek a lapok. Eleinte ennél tágabban nem javaslom a 3betelést. Kezdők gyakori hibája a vakok megvédése miatti túlságosan laza 3betelés. Ellenfelek megadják, majd egy nem illeszkedő flop után esetleg még betelnek egyet, de turnön már feladják. Ezt gyakorlottabb játékosok ki fogják használni, de nem is ez a legnagyobb gond, hanem az, hogy pozíció nélkül olyan nagy potot csináltunk, amiben ha flopon egy folytatólagos hívásra sem dobják el, akkor – hacsak nem flopoltunk nagyon erős lapot – bajba kerülünk. Ez még olyan esetben is igaz, amikor nálunk van a jobb lap, mert nem fogjuk tudni, hogy csak harmadik párral, lyuksorral, bármilyen húzóval, gyenge top párral vagy nagyon erős kézzel tartott az ellenfél, mert egy gyenge passzív ellenfél csak adogat, az összes esetet ugyanúgy játssza. Olyan helyzetben hozza magát, amiben túl gyakran fog teljes stackért játszani határeset szituációban, és nem ritkán akassza méretéből adódó pothoz való kötődés miatt felesleges blöffökbe is keveredik. Ez elkerülhető egy legitim feszes 3beteléssel. Addig, amíg gyenge ellenfelek ellen játszhatunk, nincs szükség vakvédésre és mindenféle 3bet trükkökre. Játsszuk inkább a pozíciót és ott csináljunk egy jó kövér kasszát akkor, amikor éppen szeretnénk.
Játssz Adómentes Pókert 660$ Bónusz + 500$ Freeroll TikettPreflop Stratégia a Póker Játék Alapköve
Pozíció nélkül szorítsuk minimálisra a játékot. Ha például emeltünk és hátsó pozícióban visszaemeltek, akkor nem sok lappal lehet indokolt a tartás, viszont QQ, KK, AA lapokkal és laza ellenfelek ellen AK-lyal emeljünk újra (4bet). Tartani akkor tudunk, ha ellenfelünk túlságosan lazán 3betel. Ilyen esetekben egyrészt tágítsuk ki a fent említet 4bet laptartományt, másrészt tarthatunk olyan póker blöff elfogó lapokkal, mint az AQ, AJ, KQ. Ezek azért jók, mert erős top párt hozhatunk létre, és jó eséllyel az ellenfél előtt járunk. Ezt flop után, pozíció nélkül nem lesz könnyű kihasználni, ezért kezdőként mérsékelt esetben alkalmazzuk és csak tényleg nagyon lazán 3betelő ellenfélre. Pozíció nélkül, ha 3betet kapunk, a fent említett lapok kivételével mindent dobjunk el. Vakokon a táblázatban említett, igen szűk laptartománnyal játszunk és kerüljük a vakvédést.
A preflop játék az, ami talán a legjobban modellezhető és elsajátítható. Természetesen már itt is vannak ellenfelek, szituációk, amik más-más játékot követelnek meg, de többnyire egy jó indulási stratégia mentén viszonylag kicsi a hibaszázalék. Ennek a feltevésnek a következménye az is, hogy nem ezen az utcán van a legnagyobb előnyben egy képzett játékos a gyenge ellenféllel szemben. A képzetlen játékosok persze rosszul indulnak, többnyire a kíváncsiságuk miatt, ami előny egy bármilyen szakirodalmat elolvasó játékos számára, de flop után válik el egymástól igazán a gyenge és a jó játékos.
Póker Tippek
- A vakokat jobban szeretjük ellopni, mint megvédeni.
- Sok emelés, kevés tartás, nincs vagy csak nagyon kevés limp.
- Ha emelünk, nyerhetünk rosszabb lappal is.
Most, hogy megtanultad a póker játékszabály részleteit, a preflop póker játék menetét és azt, hogy mi a helyes póker stratégia flop előtt, csatlakozz hozzánk és szerezd meg a 110 % -os első befizetési bónuszod, és a jegyedet az $500 -os Freeroll versenyünkre.
Sok sikert az asztaloknál!
Chocolate Poker Csapat
Töltsd le a Chocolate Poker software-t és szerezd meg a $660-t bonus.
