Mivel egyre több kis- és középvállalat dönt úgy, hogy igénybe veszi reklám ügynökség segítségét, így a magyar reklámügynökségek számára akad munka és megbízás bőven. Azonban így is sokszor megy a komoly és kemény harc a magyar reklámügynökségek között egy-egy komolyabb ügyfélért. Általában évente szoktak kiírni olyan tendereket, amivel megpályáztatják az egyes ügynökségeket. Győzzön a jobbik, és egy ilyen pályázatba a reklámügynökség munkatársainak tényleg bele kell adnia apait, anyait. Van, hogy hetekig azon dolgoznak, hogy ez az anyag összeálljon. Számtalan eleme van egy ilyen pályázatnak, ebbe most részletesen nem mennénk bele, de a kreativitás, az új és egyedi megoldásokmindenképpen sokat nyomnak a lantba. Persze a harc a munkában a munkaidőn túl nem folytatódik és ott sem kell véresen komolyan venni. A szakemberek, akár a reklámügynökségek vezetői is szívesen járnak össze, szakmai fórumokon beszélgetnek egymással és megvitatják az aktuális trendeket, miegymást. Hiszen egymástól is tanulhatunk és egymást segítve is lehetünk sikeresek, szakmailag elismertek. Sokszor van ,hogy a kollégák is vándorolnak egyik helyről a másikra, így az sem kizárt, hogy a jövőben munkatársunk, kollégánk lesz majd az, aki korábban a konkurenciánknak számított.